de korântsem azért, mert magyar stflust keresett. Ha az akkori kritika azert
hevült volna, ügy nagy embereket csinâlt volna Thoroczkaybol, Zru-
meczky és Kosböl, akik a magyar stüust a hagyomânyokban keresték. De
az a destruktiv kritika Lechnerben éppen a hagyomânyokkal yalo radikâlis
szaki'tâst ünnepelte s ezt âllandoan hangsulyozta is/ 1 Az ifjabb. épitesz-
generâciö cgyik szélcslâtokörü tagja^ Fiala c* folyoirat 19^7
n0 v* szâmâban irjat^^Alcgtragikusabb bukas talan a lcgzscnialisabb magyar
épitészt, Lechnert érte, aki még életében belâtta rettenetes tévedését.
A legteljesebb jöhiszemüséggel hazudta nekünk azoindiai és perzsa ypftö-
motivumokat s szerette volna elhitetni, hogy megtalâlta a keresett kincset.
Kecskeméten hatalmas épületet emelt a sârbol vert viskokhoz szokott
szikes talaj fölé. És ezzel elvégeztetett. Soha még magyar foldonnemallt
épület oly idegenül, magârahagyatott ârvân, mint e majolikadiszü tünder-
vâr. Ossiânra râ lehetett hazudni az angolszaszok ösi époszât, de Lechner
alkotâsaira azt, hogy az a magyar épitömüvészet, - soha!“ A „Magyarsâg
1931 jun. ii. szâmâban Bodor A. tanâr irja, hogy „Lechner nemysmerte
talajunkat s a magyar népi épitészet tanubizonysâgait, ügy vélte meg, hogy
épitészeti multunk nem maradt, i'gy kerâmiai, textil stb. ornamentikâbol s az
akkori délibâbos fajrokonitok nyomân indiai s perzsa motivumokbol szer-
kesztett magyaros külsot, inkâbb épitészeti ornamentikât.^ Erdekes, hogy
egyetlen komoly utöda sem termett. Természetes, a tehetség nem utânoz-
hatö, csak a külsöségeit utânoztâk. Elsosorban azok, akik arra és ennek
élelmes kiârusitâsâra alkalmasak. Mig az 6t követö generâcio, elsosorban
Thoroczkay Wigand, Kos, Zrumeczky, a magyar ösi talajt hallgattak ki,
annak lelkét, igényeit, népi épitésünkben elmondott yallomâsait. A Lech
nert körülzsibongo zajos udvarlok - kiket leginkâbb 6 maga is megmosoly-
gott s mélységesen legogölt - a Japan-kavehâzi marvanyasztalra nrkalt
rajzait tâvozta utân lemâsolgattâk, szajközgattâk st morzsâkbol élosködtek.
Lechner egyénisége csak a neki engedelmeskedö eszközöket vâlaszthatta
munkatârsul, részint azért^ mert az anyagiakat^ a tokét is inkâbb czek hoz-
hattâk, de aztân ezek a keskeny vâllüak és hajlott orrüak nem is voltak kepesek
hagyatékât örökölni... Lechner élete késöbbi szakaszaiban elkedvetlenedett
ezektol a leghangosabb utânzoitöl, akik tülhajtottâk szânalmas, émelygos
mézeskalâcs-stüusu épitéseikkel még akkor is, mikor erröl az ütrol maga is
mâr lelépett, foleg azért, mert roluk meglatta, hogy milyen messze tavo-
lodik szândékaitol... A mai, immâr sajât medrébe talalt magyar epiteszet
se feledkezhet meg rola. Persze, akik 6t legzsivajosabban idezik, latszolag
ünneplik, ma is töle és a magyarsâgtöl egyarânt a legtâyolabb âllok, erde-
meit azok méltatjâk, akik nem valljâk magukat követoinek, akik a magyaros-
sâgtol a magyar stilusra tértek, hogy magyar talajon magyar törzsbe
oltsâk.^ E néhâny egybehangzo idézettel befejezhetjük. Ha ezzel szemben
azzal a nemzeti stilustörekvéssel akarunk foglalkozni, mely talajunkban
8
